| |
|
2010.
JÚLIUS 31.
|
....
TANYASZÍNHÁZ
ÉS A FALU ROSSZA
|
 |
A 33 éves múltra visszatekintő Tanyaszínház talán az
egyik legsikeresebb darabjával járja a vajdasági településeket.
Tóth Ede: A falu rossza című művét 26 alkalommal viszik
színre. Felléptek Nagyradanovácon is, ahol mintegy 1500
fős nézőközönség tapsolt az ifjú színészeknek. Stábunk
is felkereste a vándortársulatot, s interjúkat készítettünk,
hogy bepillanthassunk a Tanyaszínház kulisszái mögé.
Megtudtuk például, hogy miként közlekedik a trupp, ki
főz, ki mos és ki vasal, valamint, hogy kik ácsolják
a színpadot.
Fotó:
Tóth Imre
|
|
2010.
JÚLIUS 24.
|
....
PÁSZTORNAPOK
MAGYARKANIZSÁN
|
 |
Magyarkanizsán hatalmas zápor zúdult a II. Pásztornapok
résztvevőire. A fiákeres díszmenet lovasai és a kocsikázók,
valamint a vásártéri látogatók egyaránt megáztak. Ez
utóbbiak persze szerencsésebbek voltak, mert behúzódhattak
a sátrak alá, ahol megvárták, hogy alábbhagyjon a zuhatag.
A Vásártér átázott talaja nehézkessé tette a gyalogos
közlekedést, de a mostoha időjárás sem szegte kedvét
a sokadalomnak, a kiállítók és a szakácsok jó hangulatban
múlatták az időt és az étvágyra sem panaszkodott senki.
Fotó:
Piuković Norbert
|
|
2010.
JÚLIUS 21.
|
....
BONTJÁK
A ZORKÁT
|
 |
Szabadka egyik legnagyobb ipari létesítménye volt, sok
embernek adott munkát. Szidtuk is, mert szennyezte a
levegőt, a környékén elszürkült a világ, kihaltak a
fák. Most bontják. Már csak a csupasz falak meredeznek.
Így múlik el a világ dicsősége. Mondják, logisztikia
központ lesz a helyén. Reméljük, újra kizöldül majd
a táj.
Fotó:
Piuković Norbert
|
|
2010.
JÚLIUS 21.
|
....
KÁNIKULA
|
 |
Mindenki
feltalája magát valahogy ebben a 30 valahány fokos melegben,
hogy hüsöljön, a mi házi verebünk sem kivétel. A pillanatfelvétel
Szabadka központjában készült.
Fotó:
Kolter Imre
|
|
2010.
JÚLIUS 19.
|
....
PALICS:
TILTAKOZÁSOK A HOMOKBÁNYÁSZAT MIATT
|
 |
Egyre elviselhetetlenebb az élet Palicson azokban az
utcákban, amelyeken áthaladnak a homokszállító teherjárművek.
A forgalom óriási, percenként követik egymást a megrakott
gépkocsik, amelyek az útépítéshez szállítják a homokot.
A rázkódástól megrepedeznek a házfalak, a por pedig
teljesen ellepi a környéket, olyan, mintha állandó köd
szállt volna alá. Az érintett polgárok hiába tiltakoztak,
így radikálisabb módszerhez folyamodtak. Már többször
lezárták a teherforgalom elől az utcát. Videó itt:
Fotó:
Piuković Norbert
|
|
2010.
JÚLIUS 16.
|
....
SZABADKA
LEGSZEBB KERTJE
|
 |
Legyen szebb és élhetőbb a városunk! Ezzel az elgondolással
hirdette meg a Köztisztasági Közvállalat a Szabadka
legszebb kertje elnevezésű akcióját. A versenyen 23-an
vettek részt. A zsűri döntése alapján a legszebb kertje
Bús Elvírának van. A fényképeken is a győztes kert látható,
ahol sziklakertek és kerti tavak is megtalálhatóak.
Második lett Burány Károly, a harmadik pedig Tóth Lajos.
Gratulálunk a nyerteseknek és már most szólunk, hogy
augusztusban Szabadka legszebb utcáját keresik majd.
|
|
|
©
2009. Szabadkai Rádió - Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztősége
|
|
|